2010. október 28., csütörtök

24 óra kaland

27.-én reggel 8 órakor az ETK kicsiny csapata újra összeszedte kalandvágyó tagjait és elindult a TTK sportcsarnokában megrendezett 24 órás vetélkedőre. Újra visszatért a tavalyi PEN hangulata előkerültek a sminkek, jelmezek és minden, aminek a kreativitáshoz köze van. Avatarként keltünk útra, ami már az odavezető úton nagy feltűnést keltett. A vetélkedő hosszú volt, fárasztó ám annál izgalmasabb. A rendezők igyekeztek a csapatok minden percét kitölteni így valóban minden csapattag hozzátehetett a feladatokhoz. Voltak, akik rajzoltak, festettek, ragasztottak, főztek, illetve megcsillogtathatták színészi valamint ének tudásukat. Nagy örömünkre szolgált, hogy az elsős hallgatók is szép számmal vállalták a megmérettetést. Bár az egész napos igénybevétel megviselte a pihenéshez szokott szervezeteket, de a csapat nagyszerűen tudott együtt dolgozni, aminek később az eredményhirdetéskor meg is lett az eredménye. Az ETK csapata a 4. helyen végzett. Kis csapatunk ismét megmutatta, hogy nem csak az iskola falai között, hanem az egyetemi életben is jelen van és nem is akármilyen teljesítménnyel! Várjuk a beszámolóitokat, írjátok meg kommentben, éljük át újra a 24óra történéseit! Jó pihenést kívánunk a résztvevőknek és remélem történeteik alapján mások is kedvet kapnak majd, hogy átérezhessék az ETK-s csapatszellemet.

2010. október 21., csütörtök

Jelentés: 2010.10.11. Laterum járat

21:00- Menetjegyek megváltva

A pilóta megkezdte a felszállást

Védőital bekészítve

Azt hiszem megkezdődött a party…

Zene, fények, jókedv, vidámság, italok, tánc, tánc, tánc és tánc

04:30- Azt hiszem megvolt a zuhanás…koppanásig!

Röviden így jellemezhetném az októberi kolibulit! Bár a táncparketten még maradt bőven hely, de akik ott voltak garantáltan nagyon jól érezték magukat. Remélem a jövő hónapban is útitársaink lesztek egy újabb kalandos utazásban a Laterumban!

2010. október 7., csütörtök

Segítsünk!

Szerintem sokakat megdöbbentett, amit a napokban a tv képernyőin láttunk. Iszap, sérültek, családjuktól elszakadt gyerekek, pillanatok alatt földönfutóvá vált családok. A képek magukért beszéltek. Bár ez most nem velünk történik, de nekünk is bármikor lehet szükségünk segítségre. Úgy gondolom, hogy nekünk, mint az egészségügy leendő dolgozóinak valamit kellene tennünk. Erre most lehetőségünk adódik az ETK-HÖK által szervezett adománygyűjtésen keresztül. Ha ti is úgy gondoljátok, adományaitokkal hozzájárulhattok ezeknek az embereknek a megsegítéséhez, és ha nem is tudjuk megoldani a problémát de, tehetünk valamit azért, hogy tiszta ruhához, élelmiszerhez jussanak a katasztrófa sújtotta terület lakói! Bár manapság nem divat a másokon való segítség és mindenhonnan csak azt halljuk, hogy a saját előrejutásával kell foglalkozni, ilyen dolgok láttán szerintem mindenki elgondolkodik, hogy mennyire is függünk másoktól… Ők most a mi segítségünktől! Ha valakinek hozzáfűzni valója van, a témához írjon bátran, és aki csak teheti, segítsen!




2010. október 5., kedd

Idén is avattuk a gólyákat a LATERUMban!

A gólyaavatót minden évben megrendezte karunkon az ETK-HÖK de az idei évben kimagasló sikert aratott ez a program. A gólyalányok és gólyafiúk a táborban már tapasztalt lelkesedéssel vetették magukat bele a szervezők által kitalált programokba. De nem csak azok tették tiszteletüket, akik a nyári Fonyód-ligeti táborozásban is részt vettek, hanem olyan elsősök is próbára tették magukat, akik a Balaton partján nem lehettek velünk! Azt kell, hogy mondjam az idei elsősök igencsak bevállalósak és minden feladatot kellő kreativitással és vidámsággal oldottak, meg amit a zsűri kellőképpen díjazott is. Kiosztásra került a legaktívabb gólyának járó cím, amit Csatári Mónika tudhat idén magáénak illetve a gólyacsapatok versenyében az első helyet a FEHÉR csapat Kovács Viktória vezetésével a második helyet a PINK csapat Győri Alexandra vezetésével valamint a harmadik helyet a gólyatábori első helyezett csapat a TÜRKIZEK Kerner Ágnes vezetésével nyertek el. (Remélem hamarosan a gólyaavató képeit a weboldalon is láthatjátok.) Az avatást követően DJ Portugál járult hozzá zenéjével a hangulat fokozásához és egy hatalmas buli kerekedett, aminek hamarosan folytatása is lesz hisz előre láthatólag 10.11.-én a Laterum falai újra megtelnek zenével és tánccal!

Ja, és nem utolsó sorban arra kérlek titeket, hogy amennyiben saját élményetek van a gólyaavatóval kapcsolatban írjátok ti is le!

2010. szeptember 7., kedd

2010. 08. 16-21 PTE-ETK Gólyatábor

Akik ott voltak biztosan sosem felejtik el! A megérkezés, az első napi vetélkedő, a szakmai nap, majd a kihagyhatatlan bortúra, (ahol mindenki megtanulhatta, hogy mi a „büntetése” annak, aki nem ugrál és énekel), valamint a sportnap ahol nem csak a szokványos labdajátékokat, hanem akár a Paint-ball-ba illetve a falmászásba is belekóstolhattak az ETK-s gólyák. Majd az utolsó nap megkoronázásaként a már hagyománynak számító tűzijáték és a záró vetélkedő következett, mikor is sokaknak megemelkedett a pulzusa, volt, aki belekóstolhatott az egészségügyis divatvilágba illetve a hét során a csapatok által elkészített indulók és a csapatzászlók is bemutatásra kerültek. Bár én idén nem gólyaként vettem részt a táborban, de szerintem a leendő elsősök közül sem bánta meg senki, hogy a Balaton parton töltötte ezt a néhány napot. Bár a gólyatábornak vége, de akik lemaradtak vagy épp nem tudnak elszakadni a gólyatábori élményektől a félév első heteiben valamikor újra megmérettethetik magukat a már hagyománynak számító ” Gólya avatón”. Szóval Gólyák FIGYELEM! Gólyaavató és Gólyatábor After party nemsokára… előreláthatólag a Laterumban… MI OTT LESZÜNK!