Üdv ismét!
Örömmel jelenthetem, hogy a farsangi party lezajlott, és még a vártnál is jobban sikerült :). Így vissza gondolva az idei év legnagyobb tömeget megmozgató kollégiumi bulijának lehettünk tegnap részesei és milyen jól is tettük, hiszen az ígért jó zene és hangulat nem maradt el. Ami külön örömöt jelentett nekem, és szerintem hozzá adott nagyban a party hangulatához is, hogy sokan beöltöztek, sőőőt a bátrabbak még a jelmez versenyre is beneveztek és na ná, hogy ők is jól tették, hiszen nagy mennyiségű alkohol került kisorsolásra a nyertesek között, akik nem mások voltak, mint a Hula-hula jelmezbe bújt lányok, akik egész estén át megmozgatták táncukkal a fiúk fantáziáját. A második helyen nem más, mint Hugh Hefner egyik playboy nyuszija, míg a harmadik helyen a halloween partyról már jól ismert, ám újragondolt naaagy maci jelmez tulajdonosa végzett. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy aki nem volt ott nem tudja miről maradt le! Volt itt a klasszikus bohóc, szőlő, illetve diák lány jelmeztől elkezdve a görög isten nőn, a velencei álarcoson, és Korda Gyuri bácsin, át Don Corleonéig minden! Várhatóan záros időn belül, a napokban felkerülnek a képek is a már jól ismert etkhok.pte.hu honlap galériájába is, amit azt hiszem érdemes lesz nézegetni, hiszen a hangulatot jól tükröző fotók készültek az éjszaka folyamán. Természetesen nem hagyhatom ki az élmények sorozatából Dj NagyZ-t sem, aki bár kis csúszással érkezett, de fergetegesen jó zenékkel kárpótolt minket az este folyamán. Talán ennyi elég is lesz ahhoz, hogy aki nem volt itt az megbánja, hogy nem jött el, úgy hogy beszéljenek majd magukért a képek. Buli után egy kis pihi aztán folyt. köv......

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése