2010. június 27., vasárnap

Diáknap Szombathelyen

Diáknap... Egy nap az évben, ami rólunk, főiskolásokról is szól. Valamint mindenről, amit a tanulás mellett lehet csinálnunk.

Egy Nap ami a lazítás jegyében telhet még a vizsgaidőszak, vagyis a nagy hajrá előtt...

A Szombathelyi Képzési Központ elég rendesen kitett magáért április 7-én azért, hogy a lehető legváltozatosabb programokkal tudja várni a diákjait, és az érdeklődőket, ebben az évben is.

Mindenki, aki szerette volna kipróbálhatta például a szumózás művészetét, a tollaslabdázás, a kosárlabdázás, és a focizás mellett.

Akik pedig nem akartak sportolni, vagy már elfáradtak a sportolásban, pihenhettek, és ihattak a sörsátor alatt, amit a Május 1 söröző biztosított nekünk a Büfével együtt.

További tudásukat is tesztelhették a főzőversenyen, a kézműves sarokban, különféle ügyességi, és logikai, valamint akrobatikus játékokon, amikhez az eszközöket a LOGO hozta el hozzánk.

A kulturális igényű hallgatóknak a Drog- Art tartott délután egy drogprevenciós előadást. Ez az előadás is igen érdekes volt, hiszen a színészek egy olyan chatszobát jelenítettek meg, ahol a nézők is játszottak. Méghozzá igen értékes szerepet, a „monitor” szerepét. Az előadás végén pedig elmondhatta minden egyes jelenlévő a véleményét, egy beszélgetés keretében arról, amit belőle a darab kiváltott.

A hallgatók megörökíttethették magukat egy karikaturistával, valamint hennát is festethettek magukra. A legbátrabbak pedig, akik nem féltek attól, hogy megtudják, mit tudnak meg valódi énjükről mások, még ki is elemeztethették írásuk.

A meleg, nyárias napról természetesen a fagyi se hiányzott, mindenki ehetett kedvére amennyit kívánt. Bár ennek a nyári nyalánkságnak a szeszfoka egyenlő volt a nullával...

A nap végén, a Kollégiumdíszítő rajzverseny, és a főzőverseny eredményének kihirdetése után pedig, akinek még mindig volt ereje, bulizhatott, és énekelhetett egyet a sörsátor alatt, valamint a rendezvényre lefoglalt szórakozóhelyen.

Írta: Borbély Hajnalka

I. éves Védőnő

Szombathely

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése